valogatas csajoknak
Egy válogatás, hogy a csajok se maradjanak szárazon
January 9, 2016
Szex ötven felett is – az időskori szex nyomában
January 10, 2016
Show all

Szeretem a mackós pasikat

Szeretem a mackós pasikat

Szeretem a mackós pasikat

Ezzel nem vagyok egyedül hisz sok nő szereti őket, mint ahogyan a pasik is szeretik a telt és dagi nőket. Számomra egy mackós pasi olyan, mintha egy védelmező bástya állna mellettem, és teszi ezt pont védelmezőn, és ezzel magabiztosságot és erőd ad számomra, ami mással nem pótolható. Persze vannak olyan mackók is, akik a vékony csajokat szeretik, mint például az én exem, aki csak akkor imádott, amikor még vékony voltam, – bár ő akkor sem volt az, – de ahogy az évek múlásával elkezdett mindenem kidomborodni, ezzel együtt a vonzódása is megszűnt irányomban. Ez tisztán annak a jele, hogy valójában nem is engem szeretett, hanem a testemet, és miután az megváltozott, elmúlt az érdeklődés is, ezért hamar el is váltunk.

De ez nem rólam szól.

Sok férfi nem tudja, hogy a nők hogyan működnek valójában. Azt képzelik hogy a fasz mérete, mindent meghatároz, és akinek nagy van, arra levakarhatatlanul ragadnak a nők, de ez nem így van. Messzemenőkig el vannak tévedve!

Egy nő számára a legfontosabb dolgok nem is láthatóak, ám mégis jelen van mindenkiben. Az érzelmek a legfontosabbak, ám ez csak akkor fedezhető fel, ha már az ismeretség elér egy bizonyos szintre, amikor világossá válik hogy milyen is a társ valójában, és ha egy nőnek az megfelel, akkor tök mindegy hogy mekkora a pasi farka, vagy hogy sovány vagy kövér, nem fontosak a külső adottságok, hisz ami fontos, az belül megtalálható.

Ez bizonyos fokig a nők számára egy csapda, hisz ha a választott társban megvan az amire a nő vágyik, akkor minden más szempont háttérbe szorul, sok esetben még akkor is, ha ez nem éppen pozitív tulajdonság, mert a nő már elkötelezte magát. A férfiak többsége ezzel pontosan tisztában is van és ezt minden esetben ki is használják, mert tudják, hogy  a nő mindent meg fog bocsájtani, ezért azt gondolják, hogy bármit megtehetnek. És ők meg is teszik. A férfiak ha azt látják, hogy a kapcsolat már kezd szétesni, akkor meg sem próbálják azt összetartani, inkább kihátrálnak, és megragadnak minden lehetőséget a csajozásra, és a kicsapongásra, amit azzal igazolnak, hogy a párjuk már nem olyan mint régen volt. Pedig a nő mindig ugyanolyan marad. A változás a pasikban megy végbe, ha megszereznek egy nőt, akkor azt hiszik hogy már egyenesben vannak, ezért nyugodtan hátradőlnek és élvezik az életet. Ám egy kapcsolat csak akkor működik megfelelően, ha ápolva van, mégpedig mindkét fél részéről, ha az egyik nem tesz semmit, akkor a másik is pont annyira fog beleszarni az egészbe, és innentől kezdve átmegy az egész zuhanórepülésbe. A pasi egyre többet jár csajozni, amiről megvan győződve hogy neki ehhez joga van, hisz a párjától már nem kapja meg, amire vágyik, ám a nő otthon marad, és a háztartással van elfoglalva, és megtesz mindent azért hogy a férfinak jó legyen minden. Ez a tévedés!  A nők pont annyira igénylik a szexet, csak az ilyen helyzetekben, eléggé korlátozva vannak, hisz ha ez bármilyen szinten kitudódik, akkor megbélyegzik, hogy ő egy kurva, mert lefeküdt azzal a pasival, akivel egy házban laknak, és aki érdek nélkül mindig kedves volt hozzá.

Elnézést, de nagyon belementem a téma elemzésébe, ám ami a lényeg, hogy a nők pontosan annyi joggal vannak jelen egy kapcsolatban mint a férfiak, ha a férfinak a házasság mellett kell a pina, akkor miért csodálkoznak azon, ha egy nőnek is kell a fasz? A fentiek figyelembevételével tök mindegy hogy milyen a külsőd, ha a nő elfogadott, téged, akkor ő már a tiéd, de megtartani neked kell tudni.

Ezzel kapcsolatban találtam egy jó mondást: Ha egy férfi azt akarja, hogy a nője egy angyal legyen, akkor először teremtse meg neki a mennyországot!

 

Reading: 10
If You Like this article, please Share!


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *